fbpx

Röplabda MEFOB: mindkét csapatunk bajnok

Kettős győzelemnek örülhettek hétfőn egyetemünk sportolói. A Kaposvári Egyetemen rendezett Röplabda MEFOB négyes döntőben a fiúk fantasztikus játékkal, szettveszteség nélkül egymás után immár negyedszerre szerezték meg az egyetemi bajnoki címet. A lányok remek teljesítménnyel, összes ellenfelüket legyőzve tarthatták magasba az első helyezettnek járó kupát.

Utoljára frissítve: 2019. június 12.

Ötödszerre is élményműhely! Játékosan tanultak a természettudományokról!

Az afrikai országokban már használatos vízgyűjtőt építettek, s a virtuális tér adta játéklehetőségeket is kipróbálták a diákok a Kaposvári Egyetem ÉlményMűhelyében. Az immár ötödik alkalommal megrendezett ÉlményMűhelyen 180 középiskolás és általános iskolás vett részt. A cél az volt, hogy játékosan, élményeken át szerettessék meg a diákokkal a természettudományokat. A rendezvényt Dr. Stettner Eleonóra a Gazdaságtudományi Kar Módszer Intézetének Igazgatója szervezte.

Utoljára frissítve: 2019. június 07.

karpat konferencia 20190603 wideGlobalizációs problémák, klímaváltozás és az Európai Uniót sújtó válság is téma volt a XIII. Régiók a Kárpát-medencén innen és túl Nemzetközi tudományos konferencián. A Kaposvári Egyetemen tartott eseményen az EP-választás tükrében az unió jövőjéről tanácskoztak a szakemberek.

Rektori megbizatást kapott Prof. Dr. Kovács Melinda

Átvette rektori kinevezését Prof. Dr. Kovács Melinda, aki július elsejétől látja el rektori feladatait a Kaposvári Egyetemen. A megbizatásról szóló dokumentumot Áder János köztársasági elnök – az emberi erőforrások miniszterének javaslatára – a Sándor-palotában adta át.

Utoljára frissítve: 2019. június 17.

31. Nyúltenyésztési Tudományos Nap a Kaposvári Egyetemen

Kilábalt a nyúlágazat a válságból, ám továbbra is elsődleges cél a hazai nyúlhús fogyasztás ösztönzése – erről beszéltek a szakemberek a Kaposvári Egyetemen tartott 31. Nyúltenyésztési Tudományos Napon. A szerdai konferencián 11 előadás hangzott el, ez alkalommal Olaszországból érkeztek neves szakemberek.

Ifjúsági egyetem a Kaposvári Egyetem Agrár- és  Környezettudományi Karán

Az Agrártudományi pályaorientáció az ágazat versenyképességének javítása, a szakember-utánpótlás erősítése érdekében, a képzési környezet innovatív fejlesztésével program keretében a Kaposvári Egyetem három témakörben nyári ifjúsági egyetemet szervez 2019.07.15–19. között a Campus területén, illetve az Egyetemhez tartozó szervezeti egységekben (Pannon Lovasakadémia, Tan- és Kísérleti Üzem, Vadgazdálkodási Tájközpont).

Utoljára frissítve: 2019. június 06.

Zárul az EFOP-3.4.6-VEKOP-17-2017-00002 projekt a hazai egyetemeken

Június 30-án zárul a Széchenyi 2020 program keretében meg­ valósuló, "Intézményirányítási támogató rendszerek fejlesztése a felsőoktatásban" című, csaknem 4 milliárd forint költségvetésű EU-projekt, amelynek keretében 15 hazai egyetemen vezettek be egységes intézmény-irányítási, teljesítménymérési és adminiszt­ rációs informatikai rendszereket.

Taroltak a GTK-s hallgatók a K&H ösztöndíjpályázatán

Három kategóriából kettőt a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának hallgatói nyertek a K&H ösztöndíjpályázatán. Gőbel Rebeka kereskedelem marketing szakos hallgató az alapszakosok, míg Sipiczki Zoltán a PhD hallgatók közül bizonyult a legjobbnak. 

Utoljára frissítve: 2019. június 26.

Nemzetközi Nyári Egyetem: középpontban a fenntarthatóság

A fenntartható fejlődés volt a témája az idei Nemzetközi Nyári Egyetemnek. A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara által szervezett eseményre a Kárpát-medence több egyeteméről is érkeztek résztvevők.

uj kepzes 20190520 wideA Kaposvári Egyetem az Óbudai Egyetemmel együttműködve műszaki mérnök képzést indít, amely támogatja a BM Héros Zrt. kaposvári beruházását. A cég telephelye 500 millió forintos állami támogatásból épül meg. Itt többek között tűzoltóautókat, katonai járműveket, mentőautókat gyártanak majd.

Utoljára frissítve: 2019. május 20.

mefob tollas 20190517 wide

Május 4-én Budapesten bonyolították le az idei Tollaslabda Magyar Egyetemi-Főiskolai Bajnokságot, ahol öt kategóriában avattak bajnokokat. A Kaposvári Egyetem férfi párosa kiváló versenyzéssel a harmadik helyen végzett.

Tudásszomj rendezvénysorozat

Laza, könnyed környezetben tölthették magukba a tudást, akik ellátogattak a Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Karának új programsorozatára. A Tudásszomj elnevezésű rendezvény első állomása a Hansdonner Sörházban volt, a téma természetesen a sör volt. 

Felnőtt magyar válogatottban egyetemünk hallgatója

Újabb hallgatónk ölthette magára a magyar férfi röplabda válogatott mezét. Horváth Kristóf – aki jelenleg kereskedelem és marketing alapszakon tanul – a Ciprus elleni szombati és vasárnapi mérkőzésen is pályára lépett.

Utoljára frissítve: 2019. május 13.

Eredményes szereplés a Gazdászversenyen

Jól szerepeltek a Kaposvári Egyetem Agrár-és Környezettudományi Karának hallgatói a XI. Országos Gazdászversenyen, Hódmezővásárhelyen. A fiúk 4., míg lánycsapatunk a 7. helyen jutott a szeptemberi második fordulóba. A megmérettetésen hazai győzelem született.

Utoljára frissítve: 2019. május 14.

Az MTA rendes tagjává választották Prof. Dr. Kovács Melindát

A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották Prof. Dr. Kovács Melinda akadémikust, a Kaposvári Egyetem Állattenyésztési Tudományok Doktori Iskola vezetőjét. Az MTA háromévente dönt a levelező és rendes, valamint külső és tiszteleti tagok személyéről.

PUSE matematika módszertani konferencianap

A „Poliuniverzum az Iskolai Oktatásban” Erasmus+ PUSE projekt záró, disszeminációs konferencianapja kerül megrendezésre a Kaposvári Egyetemen 2019. június 8-án, szombaton. A konferencián a részvétel ingyenes, de regisztráció köteles.

Utoljára frissítve: 2019. május 30.

Együttgondolkodás a gazdaságfejlesztésért

Helyi vállalkozásokkal karöltve szervezett konferenciát a Kaposvári Egyetem idén 15 éves Gazdaságtudományi Kara. Az eseményen a szakemberek azt hangsúlyozták: fontos, hogy az intézményben felhalmozott tudás és a legújabb kutatási eredmények beépüljenek a gyakorlatba, ezzel is szolgálva a gazdaságfejlesztést.

Utoljára frissítve: 2021. június 21.

Tamási diákok ismerkedtek egyetemünkkelSzámítógépes rajzokat készítettek és a robotika világába is betekintést nyertek azok a diákok, akik a napokban látogattak a Kaposvári Egyetemre. A Nemzeti Tehetségprogram keretében Tamásiból 16 tanuló érkezett a kampuszra.

A Kaposvári Egyetem 17 hallgatója kapta meg idén az élsportolói ösztöndíjat

A Kaposvári Egyetem 17 hallgatója kapta meg idén az élsportolói ösztöndíjat. Intézményünk és Kaposvár városa 4 millió forinttal támogatja a fiatalokat.

Sikertörténet: egyre több hallgató választja a Senior Programot

Töretlen a Kaposvári Egyetem Senior Programjának népszerűsége. A napokban ért véget a 11. félév, amely során hat tudományterületen, tizenkét tudományágban, huszonegy előadáson, egy beszélgetésen és egy nőnapi műsoron vehettek részt a hallgatók.

Utoljára frissítve: 2019. május 09.

Dr. Csorbai Attila a Magyar Baromfiágazatért Kitüntetést adományozza Prof. Dr. Sütő Zoltánnak a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kar egyetemi tanárának

Magas rangú szakmai díjat kapott a Kaposvári Egyetem egyetemi tanára. Prof. Dr. Sütő Zoltán a Magyar Baromfiágazatért Kitüntetést vehette át pénteken, Budapesten a Vajdahunyad várában.

Megmutatták tehetségüket a művészhallgatókSikeres véget ért a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Művészeti és Művészettudományi szekciójának versenye. A megmérettetés házigazdája ezúttal a Kaposvári Egyetem Rippl-Rónai Művészeti Kara volt.

ÉlményMűhely a Kaposvári Egyetemen 2019. június 4-én

A Kaposvári Egyetem és az ÉlményMűhely Matematikai Művészeti Mozgalom idén is megrendezi az Élményműhely programot.

FELFEDEZÉS – JÁTÉK – MŰVÉSZET – TUDOMÁNY – INNOVÁCIÓ – VÁLLALKOZÓI SZELLEM – DESIGN

Utoljára frissítve: 2019. május 03.

otdk sikerek borito

Az Agrár-és Környezettudományi Kar három hallgatója indult a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában. A debreceni megmérettetésről mindannyian díjjal tértek haza.

Illés Andrea Zsuzsanna, IV. évfolyamos gyógypedagógia szakos hallgató és Dr. habil. Albert Gábor, egyetemi docens

Tovább remekelnek a Kaposvári Egyetem hallgatói XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. Ezúttal a Társadalomtudományi Szekciójában ért el kiemelkedő eredményt a Pedagógia Kar egyik tehetsége.

Extraligába jutottak a röplabdás lányok!

Nagy csata végén, 3:1 arányban legyőzte a Haladást, és eldőlt, hogy a következő szezonban a női röplabda Extraligában szerepelhet az 1. MCM-Diamant Kaposvári Egyetem csapata. Sasa Nedeljkovic tanítványai az ősztől a legjobb nyolc magyar csapatot tömörítő elit mezőnyben küzdhetnek majd a pontokért, immár az új Kaposvár Arénában. 

Utoljára frissítve: 2019. április 28.

Konferencia a pedagógusképzésről a az Eötvös József Főiskolán

A felsőoktatás aktuális kérdéseiről tanácskoztak Baján az Eötvös József Főiskolán. Az intézményben a magyarországi tanítóképzés elindulásának 150. évfordulóját ünnepelték. A Kaposvári Egyetemet Prof. Dr. Végvári György rektorhelyettes képviselte.

Tovább folytatódnak az OTDK sikerek

A Gazdaságtudományi Kar után a Pedagógiai Kar hallgatói is komoly sikereket értek el a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencián. A fiatalok egy 1., kettő 2., egy 3. helyezést és három különdíjat hoztak el Esztergomból.

Utoljára frissítve: 2019. április 23.
© 2020 Szent István Egyetem Kaposvári Campus. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat