fbpx
2020. november 21.

A jövő mérnökei tanulhatnak a Kaposvári Campuson

villamos uzemmernok 1

Új műszaki képzéseket is kínál a Szent István Egyetem Kaposvári Campusa. A felvételizők gépészmérnöki és villamos-üzemmérnök alapszakra is jelentkezhetnek. A régió vállalkozásai régóta vártak erre, hiszen hosszú évek óta szenvednek a mérnökhiánytól. Így a jövőben ösztöndíjprogramokkal segítenék a hallgatókat, akiket jól fizető állások is várnak a cégeknél.

 

Régi hiányt pótol a jövő szeptembertől induló mérnökképzés.

"A Szent István Egyetem integrációja jól mutatja, hogy melyek azok a szinergiák, amelyekre építkezve a jövőben évről-évre fejleszteni tudjuk intézményrendszerünket. A műszaki képzés iránt már régóta mutatkozott igény a térségben, azonban a 2021-es esztendő lesz az első, amikor ezt a szakot meghirdetheti az intézmény"

– mondta Prof. Dr. Gyuricza Csaba, az egyetem rektora. A műszaki képzés elindulása mérföldkő a Kaposvári Campus életében.

"Ez pedig nem csupán új szakok indulását, hanem egy innovatív szemlélet megvalósulását is jelenti"

– hangsúlyozza Prof. Dr. Kovács Melinda campus-főigazgató, általános rektorhelyettes. Aki hozzátette: a Kaposvári Campus küldetésének tekinti, hogy együttműködve a város és a megye vezetésével, reagáljon a régió piaci igényeire és ilyen módon aktív szereplője legyen a helyi gazdaság fejlesztésének. A megye és a régió vállalkozásai pedig már hosszú évek óta várják, hogy elinduljon a mérnökképzés Kaposváron.

"A Kaposvári Villamossági Gyár az egyetemi képzés teljes időtartama alatt ösztöndíjjal tudná támogatni a gépész -és villamos üzemmérnök hallgatókat. A mérnökökre óriási kereslet van a városban, nem túlzás azt mondani, hogy a cégek egymás elől „lopnák el” a frissen végzetteket"

– emeli ki Szalai Gyula, a Kaposvári Villamossági Gyár ügyvezetője. A helyi cégvezetők azt hangsúlyozzák: ma már nem szükséges külföldre vagy a fővárosba mennie egy mérnöknek, hiszen vidéken is magas fizetés és nem utolsósorban élhető környezet várja őket.

"Egy kezdő mérnök fizetése 3-400 ezer forint, de 10 éves tapasztalattal akár másfél-kétmillió forintot is lehet keresni. Ráadásul ez a pálya rendkívül sokszínű, izgalmas és kreatív"

– hangsúlyozza Papp Zoltán, a CAD Production ügyvezetője.

A műszaki képzés elindításában a Kaposvári Campus és Kaposvár városa szorosan együttműködik. Hiszen ahogy Szita Károly polgármester többször is megfogalmazta:

"Ez a gazdaság további élénkítésének, valamint Kaposvár 21. századi újraiparosítási programjának része."

Ezért is örvendetes, hogy nemrégiben felavatták az elsősorban tűzoltójárművek gyártásával és felújításával foglalkozó, BM Heros telephelyét, ahol egy, a legkorszerűbb műszerekkel felszerelt tanműhelyet is kialakítottak.

"Ahhoz, hogy az itt folyó mérnökképzés sikeres legyen elengedhetetlen, hogy a hallgatók minőségi gyakorlati képzésben vegyenek része. Ennek egyik bázisa lesz BM Heros, ahonnan a jövő mérnökei kerülnek majd ki"

– hangsúlyozta Rajnai Attila vezérigazgató.

A szakokról és a felvételi eljárásról bővebben a következő oldalon tájékozódhatnak.

Utoljára frissítve: 2020. november 21.
© 2020 Szent István Egyetem Kaposvári Campus. Minden jog fenntartva.

Menü

Tetszik amit olvasol?

Kövess minket közösségi oldalainkon is.

A weboldalon cookie-kat használunk, hogy biztonságos böngészés mellett a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk.

Adatvédelmi szabályzat